Rólunk

Az Ajkai Grafikai Műhely 1982-ben alakult. Az 1999-ben egyesületté alakult csoport összefogja Ajka város képzőművészeit, a térségből elszármazott, de gyökereiben ide kötődő képzőművészeket, a rajzstúdiók tagjait. Alapvető célja a vizuális kultúra magas színvonalon történő népszerűsítése, a rajztanulás, a hagyományos sokszorosító grafikai technikák életben tartása és népszerűsítése. A tagság magasabb szakmai, társadalmi elismertségének elérése, kiállítások, szimpóziumok, művésztelepek szervezése.

A műhelyt 17 képzőművész alapította, amelynek szakmai munkájában az évek során több tucat, mára már neves grafikusművész is részt vett. Kéri Imre 1992-ig irányította a műhely művészeti tevékenységét. 1990-től a nyári művésztelepek nemzetközi rangot vívtak ki. Az évek során megfordultak finn, német, erdélyi, belga, francia képzőművészek. 2000-től különös hangsúlyt kaptak az alkotótelepek, a grafikai műhelyek közötti kapcsolatok, az egymás megismerése, a cserelátogatások fontossága. Ezek közül emelkedik ki a finnországi Rovaniemi művészeivel, alkotó közösségeivel és az erdélyi Sepsiszentgyörgy művészeivel való szoros kapcsolat, illetve Észtországban, Tallin grafikusművészeivel kialakított kapcsolat.
2016-ban a Ajkai Grafikai Műhely 34 éves.

Az Ajkai Grafikai Műhely Egyesület, tagjainak szakmai érdekképviseletét látja el.
Székhely: 8400 Ajka, Szabadság tér 13.
Elnök: Csabai Tibor grafikusművész

 

Tagok

BARANYAI FERENC

Született 1945, Rábahidvég

Az Ajkai Grafikai Mûhely megalakulása indította el grafikai pályafutását. Számos technikai megoldást köszönhet a mûhelynek! Szeret kísérletezni, új dolgokat kipróbálni. Kedvenc elõadásmódja a borzolás, de szívesen alkalmazza a monotípiát keverve a rézkarc formáival. Hozzá legközelebb álló megjelenítési forma a hidegtû, mely közvetlenül adja át legbensõbb rezdüléseit hitelesen. Jelenleg Peremartonban vezet Gyermek Grafikai Mûhelyt, ahol lehetõsége van grafikái készítésére is.

EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK:
Ajka, Peremarton, Királyszentistván, Balatonszárszó, Bakony Szentlászló, Várpalota, Zirc, Szombathely

KIS-GARFIKÁK:
Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna

DÍJAK:
1995: Magyar Békeszövetség - I. díj (Békességet
Magamnak és Másoknak c.)
1997: In Memoriam 1956. - Mosonmagyaróvár -
Grafikai különdíj
1998: Nagy Lajos Alapítvány Kuratóriuma - I. díj
1998: Várpalota - 1848-49 Szabadságharc tiszteletére
kiírt pályázat - II. díj
2000: Ajka Tárlat - díjazott
2000: Magyarország 1000 - Európa 2000
Magyarpolány - díjazott

BODNÁR IMRE

Született 1959, Veszprém

SZAKMAI ÉLETRAJZ:
Középiskolát 1977-ben Várpalotán végezte rajztagozaton. 1978-tól a Kirakatrendezõ és Dekoratõr Iskolában folytatta tanulmányait. 1982-ben Tokaji Mûvésztelepen ismerkedett meg a rézkarc technikájával. Alapító tagja az Ajkai Grafikai Mûhelynek. /AGM-1982/ és az 5-KOR Mûvészcsoportnak. /5-KOR-2005/ 1986-ban kapott rajztanári diplomát Pécsett. 1989-tõl a
Mûvészeti Alap, illetve a MAOE tagja. 1997-ben végzett az Iparmûvészeti Egyetemen. 1998-tól a
Grafikusmûvészek Szövetségének, 2001-tõl a Rézkarcoló Mûvészek Egyesületének tagja.

EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK:
1989.Bp. XVII. Balassi Galéria
1992.Japán, Hirosima
1993.Ajka, Nagy László Mûv. Központ
1994.Bp. Angelika Kávéház,
Polgármesteri Hivatal - Pestszentlõrinc, Balatonszárszó
1995.Berlin, Babylonia
1996.Bp. Angelika Kávéház
1999.Bp. Pestszentlõrinc, Könyvtár Galéria
2000.Bp. XVII. Dózsa Mûv. Központ
Teherán, Arya Galéria
2002.Bp. XVIII. Kondor Béla Közösségi Ház
2002.Bp. XVI. Szerb Antal Gimnázium
2002.Bp. Pataky Mûvelõdési Központ
2005.Pannonia Kulturális Központ, Balatonalmádi

CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK:
Mickolci Grafikai Biennálé-1987. 1989, 1991, 1993, 1996
Országos Színesnyomat Triennálé-1994, 1997, 2000
Országos Rajzbiennálé Salgótarján-1992, 1994
Ajka Tárlat-1982, 1984, 1986, 2001, 2004, 2005
Magyar Szalon- 1997. Bp. Mûcsarnok
Nádor Galéria Bp. 1998. Belsõrajz, 1999. Színesrajz
Országos Kisgrafikai Biennálé Bp.-1992, 1994
AGM 1995. Unna, Németország
AGM 1996. Weiz, Ausztria
Balaton Tárlat, Balatonalmádi- 2003, 2005
1999. I. Tehran International Contemporary Drawing Exh.
1999. 25. Ajac World New Art in Japan
2000. 26. Ajac World New Art in Japan
International Print Biennial Varna, Bulgaria-2001, 2003
2005. 5-KOR Csoport, Bp. Duna Galéria

DÍJAK:
1982.1986. 2001. Ajka Tárlat
1989.ART 89” Bp.- I. díj
1992.Kisgrafikai Biennálé – Váci Graf. Mûhely díja
2005. Ajka Tárlat – Magyar Grafikusmûvészek Szövetsége díj
TANULMÁNYUTAK:
1999.Irán, a Teheráni Modern Mûvészetek Múzeuma
meghívására.

ELÉRHETÕSÉG:
1181 Budapest, Szélmalom u. 67.
06-1-290-83-29, mobil: 06-30-368-9212,
E-mail: bodnarimi@freemail.hu

GALÉRIA >>

CSABAI TIBOR

Született 1960, Kõszeg

Janus Pannonius Tudományegyetem rajz szak, Pécs
Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola mûvész-tanár, Budapest

FONTOSABB EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
1991 Városi Galéria, Rovianemi (Finnország)
1993 Korbiens Galerie, Manheim (Németország)
Egyetem aula, Veszprém
1994 Café Metropol Galerie, Manheim (Németország)
Egry József Mûvelõdési Ház, Badacsonytomaj
Kiállítóterem, Balatonszárszó
1995 Collegium Hungaricum, Bécs (Ausztria)
1996 Európa Ház, Kõszeg
Art East Galéria, Balatonfüred
Nagy László Mûvelõdési Központ, Ajka
1997 HEMO, Veszprém
1999 Kiállítóterem, Kötcse
2000 Városi Galéria, Szigetszentmiklós
2001 Nagy László Mûvelõdési Központ, Ajka
2002 Gera Galéria, Makó
2003 Csikász Galéria, Veszprém
MÛVEK KÖZGYÛJTEMÉNYBEN
Laczkó Dezsõ Múzeum, Veszprém

DÍJAK
1990 Veszprém Megyei Õszi Tárlat, Ajka
1993 Grafika I. díj, Veszprém
1999 I. Közép-dunántúli Tárlat – nívódíj
2000 XIII. Õszi Tárlat díja
2001 Ajkai Tárlat díja
2002 Veszprém Megyei Önkormányzat nívódíja
2003 Ajkai Tárlat nívódíja
2006 Ajka Tárlat Magyar Grafikusmûvészek
Szövetségének díja
2007 Balaton Tárlat, Balatonalmádi Város díja

GALÉRIA >>

DÁVID ZOLTÁN

Született 1950, Tósokberénden


Iskoláit Ajkán végezte. 1968-ban érettségizett a Bródy Imre Gimnáziumban, majd elektronikai mûszerész szakmát szerzett. A 70-es évektõl foglalkozik a képzõmûvészet rajzzal kapcsolatos technikáival. 1976 óta folyamatosan vesz részt kollektív kiállításokon. 1983-tól tagja a Grafikai Mûhelynek. Mesterének Kéri Imrét tartja.

TAGJA:
Az Ajkai Grafikai Mûhelynek

EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK:
1994 Somlószõlõs, Faluház
1996 Ajka, Városi Múzeum
1996 Pápa, Kastélykönyvtár
2001 Ajka, Alexanders Pub

DEÁK NÉMETH MÁRIA

Született 1961, Zombor, /Jugoszlávia/.


Tanulmányait az Újvidéki Képzõmûvészeti Akadémia grafika szakán végezte 1980-1984-ig. 1985-tõl rendszeresen kiállít hazai és külföldi tárlatokon. Tagja a Vajdasági Képzőmûvészek Egyesületének, a Kapos Art Képzõ- és Iparmûvészeti Egyesületnek, a Somogyi Alkotók Egyesületének, tizenkét éve részt vesz az Ajkai Grafikai Mûhely munkájában és 1997-ben részt vett a Svédországban megrendezett Goya Simposionon.

FONTOSABB EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
1984 Kulturális Központ, Belgrád
1986 Egyesületi Galéria. Újvidék
1987 Könyvtár Galéria, Bácska Palánka
1991 Hadseregotthon Galéria, Belgrád
1992 Egyesületi Galéria, Újvidék
1993 Egyesületi Galéria, Zombor
2000 Csurgói Múzeum
2002 Pécsi Kisgaléria
2005 Kulturális Központ, Ajka
2005 Vaszary Képtár, Kaposvár

CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK
1987 Nemzetközi Grafikai Biennálé Fredrikstad,
Norvégia
1992 Országos Grafikai Biennálé , Belgrád
1992 2006 Nemzetközi Grafikai Biennálé, Bitola,
Makedónia
1995 Nemzetközi Grafikai Trennálé, Kanagawa, Japán
1997 Szalon ’97 , Mûcsarnok, Budapest
1997 Szinesnyomat Szekszárd
1998 Kisgrafika, Vigadó Galéria, Budapest
1999 Intergraf- nemzetközi grafikai biennálé-Udine,
Olaszország
1999 Somogyi képzõmûvészek kiállítása, Geldrop,
Hollandia
2003 Grafikai kiállítás, Teherán, Irán
2003, 2005 Grafikai Biennálé, Várna, Bulgária
2005 Mûvészetek Völgye, Taljándörögd

DÍJAK
1986 Szabadkai regionális kiállítás NÍVÓDÍJ
1988 Vajdasági Képzõmûvészek Egyesületének
kiállítása NÍVÓDÍJ
1989 Szerbiai Képzõmûvészek Egyesületének kiállítása
NÍVÓDÍJ
1998 Somogyi képzõmûvészek tárlata NÍVÓDÍJ
2002, 2004 Ajka Tárlat NÍVÓDÍJ
2004 Szin-folt miniatura kiállítás , Kaposvár, NÍVÓDÍJ
2004 Velencei nemzeti biennálé, GRAFIKAI NÍVÓDÍJ
2005 Somogyi képzõmûvészek kiálítása, Vaszary
Képtár, Kaposvár
SOMOGY MEGYE FÕDÍJA

GALÉRIA >>

FÁBIÁN LÁSZLÓ

Született 1951, Balatonszemes

1977-ben végzett a Pécsi Tanárképzõ Fõiskola földrajzrajz szakán, ahol az ottani grafikai mûhelyben ismerkedett a sokszorosító grafikával, elsõsorban a rézkarccal. 1983-ben társaival megalakították a most 25 éves Ajkai Grafikai Mûhelyt, amelynek munkájában azóta is részt vesz. 1995-óta vagyok tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének. Elsõsorban a rézkarcot, a vasmaratást, az egyedi rajzokat szereti, de szívesen dolgozik olajfestékkel is. Sok kollektív és egyéni kiállításon szerepelt, munkái láthatók voltak országos grafikai kiállításokon, biennálékon is. Az Ajkai Grafikai Mûhely tagjaként több országban is szerepeltek munkái. Kapott néhány díjat is, ami bíztatást adott a további munkához. Mostanában leginkább krétarajzokat készít.

8220 Balatonalmádi, Kölcsey F. u. 11. 06 20 377 21 57

GALÉRIA >>

HORVÁTH RÉKA

1994.Jan. 1-én születtem Ajkán.

Tanulmányaimat az ajkai Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban végeztem, ezzel párhuzamosan pedig a Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákja voltam. Az érettségit követően a Szombathelyi Savaria Egyetemi Központba nyertem sikeres felvételt, képgrafika szakirányra. Jelenleg a Magyarpolányi Alapfokú Művészeti Iskolában tanítok. A grafika alapjait a Magyarpolányi iskolában sajátítottam el ,ahol Csabai Tibor grafikusművész növendéke voltam,majd később szombathelyen Kamper Lajos grafikusművész grafikai stúdiójában fejlesztettem a grafikával és rézkarcal kapcsolatos tudásomat. Az Ajkai Grafikai Műhelyt 5-6 éve látogatom.

CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK:

  • Lovászpatona Kastély 2012,2013
  • Ajka Tárlat 2012,2014,2015
  • Edelsbach 2016
  • Szombathely 2015

GALÉRIA >>

JÁGER ISTVÁN

„A Magyar Alkotómûvészek Országos Szövetsége, a Magyar Grafikusmûvészek Szövetsége és az Ajkai Grafikai Mûhely tagjaként elsõsorban a sokszorosító grafika mûfajában alkotok, a kisgrafikák konkrétabb világában, és a nagyméretû nonfiguratív nyomatok világában is nagy szakmai felkészültséggel és otthonossággal mozog, bravúros felületeket, varázslatos figurákat csalogatva elõa fémlemezekbõl. Témái a népmesei ihletésû lapoktól a drámai feszültséget közvetítõ nyomatokig ívelnek, erõs, szuggesszív, embert féltõ tartalommal. Színes nyomatai a sokszorosító grafika ritkábban alkalmazott módszereivel készültek, esetenként versenyre kelve a táblaképekkel, színes rajzokkal. Külön figyelmet érdemelnek tollrajzai, a tussal készült munkák rendkívüli aprólékossággal és felkészültséggel bizonyítják, hogy a fekete vonalak fehér alapon képesek a teljességrõl szólni, képesek a formákkal, a formák hiányával vibráló feszültséget teremteni.”
(Fábián László)

KAMPER LAJOS

Született 1949, Kõszeg

Reklámgrafikai tanulmányai befejezése után, érdeklõdése a sokszorosító- és képgrafika felé fordult. Alkalmazott grafikák mellett az illusztratítvabb mûfaj állt közelebb hozzá. Témáit a lírai-absztrakt jellemzi. Elsõsorban emberi helyzetek, férfi-nõ kapcsolatai, szituációk, aktok, történések, mesék elvonatkoztatásában, a valóság és álom keveredésében. Fiatalok számára, grafikai alapismeretek nyújtó Grafikai Mûhely vezet. Folyamatosan részt vesz hazai- és külföldi kiállításokon. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének, valamint más mûvészeti szervezetnek. Szombathelyen él. Reprezentatív alkalmazott grafikákat és rézkarcokat készít a képalkotás mellett. „Mindig az örök újrakezdõk szelleme vezérel”.

9700 Szombathely, Szigligeti e. u. 66.

E-mail: kamper.lajos@freemail.hu

GALÉRIA >>

KAPOLCSI KOVÁCS CSABA

Született 1963
Az Ajkai Grafikai Mûhey alapító tagja. Grafikai munkáinak nagy része irodalmi kötõdésû: illusztrációk mesékhez, versekhez, regényekhez.

DÍJAK:
1987-ben a Kisgrafikai Biennálé Tihany.
1989-ben a Veszprém megyei tárlat.
2000-ben Ajkai Tárlat.
EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
1990 Kaposvár
1991 Budapest
1994 MINIPRINT, San Francisco
1993 Balatonszárszó
1995 Városi Múzeum, Ajka
1999 Iskola Galéria, Budapest
2000 Makó
2003 Ajka
2005 Várpalota

GALÉRIA >>

KOVÁCS DOROTTYA

FELTÖLTÉS ALATT...

KHELL ZOLTÁN

Született 1953, Pápa

Pedagógus családban született. Elsõ rajztanára Somfainé Pados Mária volt. A Képzõmûvész Körben A. Tóth Sándor és Heitler László korrigálta munkáit. A várpalotai gimnázium rajztagozatán érettségizett (1968-1972). Tanára Újhelyi Gábor festõmûvész volt. Sikeresen képezte magát tovább a zebegényi nyári szabadiskolában – két dicséret, egy ösztöndíj ennek jele (1971-73). Itt Hincz Gyula, Baska József, Fajó János tanította. 1972-74. években szerszámkészítõ szakmát tanult Pápán, szerzett anyagismereteit plasztikáiban hasznosította. Tanulmányait a pécsi Tanárképzõ Fõiskolán folytatta, föld rajz – rajz tanári diplomát szerzett (1975-79), közben aktívan részt vett a mûvészeti életben, kiállításokon szerepelt. Ajkán tanárként helyezkedett el, sokágú mûvészeti és mûvészet nevelõi munkát végzett. Megyei és városi kiállításokon vett részt. Önálló kiállítása Veszprémben (1984), Pápán (1986. ill. 1997.) és Kaposváron nyílt (1997.)

KOCSIS LEVENTE

Született 1979, Ajka

2003-ban végzett a Berzsenyi Dániel Fõiskola rajz szakán. Jelenleg a Magyarpolányi Mûvészeti Alapiskola tanára, ahol sokszorosító grafikát, és egyéb képzõmûvészeti eljárásokat tanít. 2006-ban felvételt nyert a budapesti Moholy – Nagy Mûvészeti Egyetem vizuális nevelõ és környezetkultúra tanári szakára. Kedvelt technikái a sokszorosító grafika körébõl származnak, úgy mint a rézkarc, a hidegtû, a vasmaratás, de szívesen készít egyedi rajzot, dolgozik krétával, valamint akrillal és olajjal is. 1998 óta tagja az Ajkai Grafikai Mûhelynek.

CSOPORTOS ÉS ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK:
1997-1999 Ajkai Amatõr Szalon kiállításai
1997 Ajkai Amatõr Mûvészek Egyesületének táborzáró
kiállítása (Magyarpolány)
1998 Ajkai Grafikai Mûhely kiállításai
2000 Ajka Tárlat
2001 Drót alkotókarika kiállítása (Gyõr)
2003 A Németh László szakkollégium rajz szakos hallgatóinak
kiállítása (Szombathely)
2003 Rajzos Diplomázók kiállítása (Szombathely)
2004 Tavaszi Quartett (Ajka)
DÍJAK:
1998 II. Ajkai Amatõr Szalon díja
2002 Ajka Tárlat, országos képzõmûvészeti kiállítás
alkotói díja
2003 I. Országos Mûvészeti és Mûvészettudományi
Diákköri Konferencia különdíja
Elérhetõség: levnete@gmail.com
+36 70 216 45 84

 

LALUK GYÖRGY

Született 1954, Budapest

Hévizen járt általános iskolába Keszthelyen Gimnáziumba
1973-1977 Pécsi Tanárképzõ Fõiskola
1980-1981 Magyar Képzõmûvészeti Fõikola
1983 az Ajkai Garfikai Mûhely alapítója és 6 éven átvezetõje

1988 Budapesten él és dolgozik
1993 Mûvészeti Alap tagja
1996 Magyar Grafikusmûvészek Szövetségének tagja
1997 Az Art9 Egyesület alapító- és vezetõségi tagja
1999 Magyar Rézkarcolóm vészek Egyesületének tagja
2000 ASROPA Szövetség tagja

Munkái 1975-tõl rendszeresen szerepelnek a hazai és külföldi kiállításokon.
A grafika mellett festészettel is foglalkozik. Munkái filozófiai ihletettségûek. A keleti vallások és filozófiák nagy hatást gyakoroltak rá.
1986 a Veszprém Megyei Képzõmûvészek Ajkai Õszi Tárlatán nívódíjat kapott
2000 Kisgrafikai Biennálé Díja, Budapest
2001 Ajkai Õszi Tárlat Díja
2006 Ajkai Õszi Tárlat Díj

EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
1986 Tóparti Galéria, Tapolca
1987 Városi Mûvelõdési Központ, Ajka
1993 Polgármesteri Hivatal Kiállítóterem, Balatonszárszó
1997 Városi Mûvelõdési Központ, Hévíz; Ferencvárosi Pincetárlat, Budapest
1998 Jókai Mûvelõdési Központ, Pápa
2000 Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
2001 Ráday Galéria, Budapest
2002 Hévíz – Bodnár Imrével közösen
2005 Poliház, Budapest
2008 Volksbank, Keszthely
2009 Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
2009 Királyhelmec, Szlovákia
2009 ARTOTÉKA, Budapest /grafikák/
2010 Balatoni Múzeum, Keszthely
2010 ARTOTÉKA, Budapest /akvarellek/
2011 Szerb Antal Gimnázium, Budapest
2012 Szabó Ervin Könyvtár,Budapest
2014 Szent-Györgyi Albert Ált. Isk. és Gimnázium, Bp.
2014 Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, Gábor Bélával
2015 KSH Könyvtár, Budapest “Mester és tanítványai" Dr. Sándor Eszterrel és Sándor Gyöngyvérrel

DÍJAK:
1986 Ajkai Őszi Tárlat díja
2000 Kisgrafikai Biennálé díja, Budapest
2001 Ajkai Őszi Tárlat díja
2006 Ajkai Őszi Tárlat fődíja

Elérhetõség: 1096 Budapest, Haller u. 82.
Tel: 215-5474
lalukgyorgy.simplesite.com

VIDEÓK:
Balatoni Múzeum, Keszthely 2010
Szabó Ervin Könyvtár, Budapest 2012

GALÉRIA >>

NÉMETH GYULA

Született 1957, Makó

Felsõfokú tanulmányait a szegedi Juhász Gyula Tanárképzõ Fõiskola matematika-rajz, majd a Képzõmûvészeti Fõiskola mûvésztanár szakán folytatta. Mestereinek, segítõinek Fodor Józsefet, Németh Józsefet és Szabados Árpádot tekinti. Tagja a Magyar Alkotók Országos Egyesületének és a képzõmûvészek szövetségének. 1992-ben Derkovits Gyula Ösztöndíjat nyert, hogy folytathassa, ami leginkább foglalkoztat: Expresszív formában kifejezni a befogadottság és kívülmaradottság dinamikáját és konfliktusát.

ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSA VOLT:
Földeákon (1976), Hódmezõvásárhelyen (1981), Szegeden
(1982), Monoron (1989), Pécelen (1989, 1992) és Gödöllõn (1993), Jugoszlávia: Pancsevo (1984), Hollandia: Wageningen (1992)

CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK:
(Hódmez vásárhely, Szeged, Nagykáta, Szigetszentmikós,
Monor, Esztergom, Ajka, Gyõr, Debrecen,
Miskolc)

KÜLFÖLD:
(Jugoszlávia (1984), Finnország, Hollandia, Németország)

GALÉRIA >>

SIPOS ISTVÁN

Született 1954, Dabronyban

A gimnáziumi érettségit az ajkai Bródy Imre Gimnáziumban szerezte meg. Rajzzal a gimnáziumi évek alatt kezdett foglalkozni, késõbb ismerkedett meg különbözõ festészeti technikákkal. 1984 óta a sokszorosító grafikai technikával készíti képeit.

TAGJA:
az Ajkai Grafikai Mûhelynek
a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének

DÍJAI:
Veszprém megyei Képzõmnûvészek XI. Õszi Tárlata 1988
Ajka Tárlat 2006

EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK:
1993 Szombathely
1994 Balatonszárszó
1996 Ajka-Padragkút
1997 Héviz
,,Az Ajkai Grafikai Mûhely tette lehetõvé Sipos István
számára is a sokszorosított grafika formanyelvi kísérleteit,
és azt, hogy ebben a mûfajban találta meg adekvát kifejezési
lehetõségeit.
Természet ihlette formavilága, markáns foltjai kiérlelt kompozíciókat
hoznak létre, jelezve, hogy mára már érett
korszakába lépett.
A technikai eljárások (lágyalap, aquatinta, hidegtû, mezzotinto)
gazdag és leleményes egymásba játszása új
lehetõséget teremt számára a képi hasonlatok, jelképek
kifejezésére.
Sipos megtalálta egyéni hangját, érzékletes mûvészi
eszközökkel, fokról fokra hagyja el a felejthetõt, és õrzi
meg a lényeges dolgok körvonalait.” - Csabai Tibor,
grafikusmûvész.

Elérhetõség: Ajka, Korányi u. 30.

SZŐKE GYÖRGY

Született 1954, Balatonszabadi


Középiskolába Siófokon járt. 1977-ben szerzett diplomát a Pécsi Tanárképzõ Fõiskola biológia-rajz szakán. 1979-tõl szerepel rendszeresen munkáival megyei, országos és nemzetközi kiállításokon. Grafikai mûterme Kötcsén van.Munkái több hazai és külföldi köz- és magángyûjteményben megtalálhatók.

TAGSÁG:
Magyar Grafikusművészek Szövetsége
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Somogyi Alkotómûvészek Egyesülete
Ajkai Grafikai Mûhely

KÖZGYÛJTEMÉNYEKBEN TALÁLHATÓ MUNKÁK:
Siófok város képzőmûvészeti gyûjteménye (Kálmán Imre
Múzeum) Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum
Budapest, Magyar Nemzeti Galéria
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata, állandó
kiállítás

DÍJAK:
1990 XII. Ajkai Őszi Tárlat: Különdíj
1994 Somogyi Tavaszi Tárlat: A Berzsenyi Dániel
Irodalmi és Mûvészeti Társaság díja
1994 grafika '94: A Nemzeti Kulturális Alap díja
1997 Somogy Megyei Tárlat: Nívódíj
1999 Somogy Megyei Tárlat: Nívódíj
1999 VIII. Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé
(Lengyelország): Különdíj
1999 II. Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé (Kolozsvár):
Elismerõ Oklevél
2000 IV. Latinamerikai - I. Nemzetközi Miniprint Kiállítás
(Rosario, Argentína): Elismerõ Oklevél
2000 Kisgrafika 2000: A Magyar Grafikusmûvészek
Szövetségének díja
2001 Somogy Megyei Tárlat: A Somogyi
Alkotómûvészek Egyesületének díja
2001 Balaton Tárlat - Országos Képzõmûvészeti
Kiállítás: Balatonboglár Város díja
2003 Miniatûr Kiállítás: Somogy Megye Közgyûlésének
fõdíja
2003 Somogy Megyei Tavaszi Tárlat: a Vaszary Képtár
díja
2003 X. Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé
(Lengyelország): Elismerõ Oklevél – Plakett
2003 Ajka Tárlat: Alkotói Díj
EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK:
1980 Dunaújváros
1981, 1995, 1998 Siófok
1983 Ajka
1985 Hatvan
1986, 1996 Kaposvár
1988 Balatonboglár
1988, 1993, 2000 Balatonszárszó
1990 - Balatonfüred
1991, 2002 - Kötcse
1992, 1995, 2000 - Balatonföldvár
1994 Balatonalmádi
2001 Makó, Gera János Galéria
2002 Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum
2003 Balatonlelle
2004 Siófok, Kálmán Imre Múzeum

FONTOSABB CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK:
1981, 1986, 1990 Ajkai Őszi Tárlat
1983 Somogyi Tavaszi Tárlat (Kaposvár)
1987, 1989 Balatoni Kisgrafikai Biennálé (Tihany)
1989-2000 XV./ XVI./ XVII./ XVIII./ XIX./ XX. Országos
Grafikai Biennálé, (Miskolc)
1994, 1996, 1998 Kisgrafika (Budapest)
1994, 1997 I./ II. Országos Színesnyomat Grafikai
Kiállítás (Szekszárd)
1995 „Vallomások A Vonalról” (Budapest, Vigadó
Galéria)
1996 „Különös Nyomatok” (Budapest, Vigadó Galéria)
1997, 1999 Somogy Megyei Tárlat (Kaposvár)
1997 INTERGRAF, Nemzetközi Grafikai Biennálé (Udine,
Olaszország)
1997 II. Országos Pasztell Biennálé (Esztergom)
1997 „Hidegtû '97” (Budapest, Vigadó Galéria)
1997, 1999 - I./ II. Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé
(Kolozsvár)
1998 XVI. Országos Akvarell Biennálé (Eger)
1998 „Belsõ Rajz" Országos Minirajz Kiállítás (Budapest,
Nádor Galéria)
1999 II. Nemzetközi Ex Libris Kiállítás (Rijeka,
Horvátország)
1999 IX. „Small Graphic Forms" Nemzetközi Biennálé
(Ostrów Wielkopolski, Lengyelország)
1999 „Színes Rajz" Országos Minirajz Kiállítás
(Budapest, Nádor Galéria)
2000 XX. Országos Grafikai Biennálé (Miskolc)
2000 IV. Országos Pasztell Biennálé (Esztergom)
2000 III. Országos Színesnyomat Kiállítás (Szekszárd)
2000 IV. Latinamerikai - I. Nemzetközi Miniprint Kiállítás
(Rosario, Argentína)
2001 „Feketén-Fehéren” Millenniumi Grafikai Kiállítás
(Budapest, Mûcsarnok)
2001 „Balaton Tárlat” Országos Képzőmûvészeti Kiállítás
(Balatonalmádi)
2001 „Ural Print Triennale" (Ufa - Baskíria, F.Á.K.)
2002 „Kisgrafika 2002" (Budapest, Újpest Galéria)
2002 I. Pannon Tárlat (Kaposvár, Vaszary Képtár)
2002 VII. CAIXANOVA Nemzetközi Grafikai Biennálé
(Ourense, Spanyolország)
2003 Miniatûr Kiállítás (Kaposvár, Megyeháza Galéria)
2003 IV. Tavaszi Tárlat (Kaposvár, Vaszary Képtár)
2003 X. Kisgrafikai Biennálé (Ostrów Wielkopolski,
Lengyelország)
2003 XII. Nemzetközi Print Biennálé (Várna, Bulgária)
2003 Balaton Tárlat (Balatonalmádi)
2003 Ajka Tárlat
2004 Balatoni Kortárs Mûvészek (Balatonföldvár)
2004 „Változó Világ Képek” nemzetközi kiállítás
(Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum)

GALÉRIA >>

SZTRANYÁK ZSÓFIA

1988.05.12., Szombathely –

Elérhetőségeim
http://dzsango.wix.com/zsofia-sztranyak
https://www.facebook.com/zsofia.sztranyak/?fref=ts
dzsango@yahoo.com
0036 30 411 64 67

Pár gondolat
Kulcsszavaim: kíváncsiság, „matatás” és az intuíció. E három szó körvonalazza a művészeti, tervezői munkásságomat. Kiemelt helyen áll a munkásságomban a sokszorosító grafikai eljárások, de az utóbbi időkben elmozdult érdeklődésem a konceptuális gondolkodás irányába, melyek következményeként az intermédia műfaj egy – egy karaktervonása is lenyomatot hagy munkáimon.

Tanulmányok
2016                Tartu Rezidencia Program képzőművészek számára, Tartu, Észtország
2014 - 2016    Tervezőgrafika MA diploma Budapesti Metropolitan Egyetem, Budapest
2011 – 2014    Képi ábrázolás BA diploma Nyugat – Magyarországi Egyetem, Szombathely
2010 - 2011    Tanulmány út, “Akthof” München, Németország
2006 - 2010    Néprajz – Germanisztika BA diploma Eötvös Loránd Tudományegyetem / ELTE, Budapest

Kiállítások

Egyéni
2015    A hiány teljessége, MÜSZI, Budapest
2014    Borlesque, Vitalitas Galéria, Szombathely
2014    Streetcar címmel Bubreg Balázs pécsi festőművésszel közös tárlat, Smidt Múzeum, Szombathely
2013    Bevetetlen álmok címmel Balassi Intézet, Tallinn, Észtország
2013    A nő arcaicímmel Karafiáth Orsolya kabaré dalos - beszélgetős estje mellett egyéni
grafikai kiállításom    
2013    Szívkereszteződések címmel a Newgat kávézóban, Szombathelyen

Csoportos
2016    Iniciálé - Egyetemi Könyvtár, Budapest
2016    Divers – Diskursiv, OHO, Oberwart, Ausztria
2016    Design könyv kiállítás, Fszek, Budapest
2015    Muhu-Print, Balassi Institut, Tallinn, Észtország
2015    Landart munkák a Weöres Sándor  Irodalmi tábor tagjaival, Csönge
2015    OFF Biennálé, Boomerang, Írókéz Gyűjteménnyel együtt csoportos kiállítás, Padlás Galéria, Szombathely
2015    Food design, Góg Angéla /MOME/ workshopja és egyben közös kiállítás is, BKF campus
2015    XX. Nemzetközi Miniatűr Fesztivál, Szín-Folt Galéria, Kaposvár
2015    Lengyel Filmtavasz Plakát kiállítás, Istenek c. filmhez, Művész Mozi, Budapest
2015    AGM - Ajkai Grafikai Műhellyel közösen, Óváros Art Galéria, Veszprém
2015    Typoszalon – Építészet, Magyar Tipográfusok Egyesületének kiállítása, Vizivárosi Galéria, Budapest
2015    Székelyföldi Grafikai Biennálé, Sepsiszentgyörgy, Románia

2014    Ajka Tárlat, Művelődési Központ, Ajka
2014    Polifónia címmel, diploma kiállítás, Képtár, Szombathely
2014    Múzsám, Adria címmel tematikus kiállítás, Képtár, Szombathely
2014    Veszprém – Pápa – Ajka, csoportos vándorkiállítás az Ajkai Grafikai Műhellyel
2014    Nő a mű mögött című csoportos kiállítás a Weöres Sándor Színházban

2013    MÜSZAK képzőművészeti társulattal közös tárlat (vándorkiállítás) Cserszegtomajon,
Keszthely Városi Múzeumban és Zalaegerszegen.
2013    Szent Márton ábrázolások a kortárs művészetben című csoportos tematikus kiállítás,
Vitalitas Galéria, Szombathely
2013    OMDK, képgrafika szekcióban 2. helyezés és kiállítás
2013    VI. Helikon Taverna Nemzetközi Művésztelep és közös kiállítás, Hotel Zenit,
Vonyarcvashegy

2012    Kapcsolatok című román és magyar képzőművészek tárlata, Szombathelyi Képtár
(kurátor: Sztranyák Zsófia)
2012    Ajka Tárlat, Ajka
2012    Talentum címmel, egyetemi kiállítás, NyME SEK, Szombathely
2012    III. Balaton Szalon, Vonyarcvashegy
2012    II. Székelyföldi Grafikai Biennálé, Sepsiszentgyörgy, Románia
2012    Szinesztézia, Nyugat-Magyarországi Egyetem zene és képzőművészeti hallgatóinak
közös estje, Zene tanszék (kurátor: Sztranyák Zsófia)
2012    Áprilisi zsibongás, Kamper Grafika Műhely csoportos kiállítása, MMIK, Szombathely
2012    Ajkai Grafikai Műhely, Balatonalmádi, Magtár Galéria - Ajka, VMMK
2012    Ajkai Grafikai Műhely, Veszprém, Csikász Galéria
2012    XIII. Alpok - Adria Intergraf Biennále, Udine, Olaszország

 

Díjak
2013    Köztársasági Ösztöndíj (NyME MNSK intézetétől)
2013    „Vo-Va” miniart – I. helyezet különdíj
2013    Országos Művészeti Diák Konferencia /OMDK/ - képgrafika szekcióban 2. helyezés
2012    III. Balaton Szalon - Különdíj

Workshopok,melyeket szerveztem, előadtam idén:
2015      International Graphic Workshop & SummercampÉsztország, Finnország, HU
/2014 – Magyarpolány,Magyarország , 2015 – Muhu sziget, Észtország, 2016 – Finnország/
A magyarországi tábor organizálását, valamint a magyar művészek Észtországba való kijuttatását is én szerveztem és a jövőre Finnországban megrendezendő workshop szervezését is én intézem.
2015      Független Képzőművészeti Tanszékkel közösen /Menesi Attila média designer/
Ádánd, Magyarország
Crossdiszciplináris térkép elkészítése, falu kutatás, kiállítás
Különböző képzőművészeti egyetemek hallgatói vettek részt: intermédia, fotográfia, grafika, belső építész szakosok
2015      Weöres Sándor Irodalmi Tábor
Csönge, Magyarország
Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténésszel (www.12legszebbvers.hu )közösen szerveztünk irodalmároknak, magyar szakos egyetemista hallgatóknak egyrészről irodalmi tábort másrészről pedig általam vezetett kétnapos természetművészeti workshopot (landart).

GALÉRIA >>

ÜRMÖS PÉTER

Született 1956, Pápa

Mûvészeti tanulmányait szülõvárosában, Pápán kezdte A. Tóth Sándor, Heitler László és Szalay László irányításával. Pécsett Bérczes Gábor, Horváth Dénes és Soltra Elemér növendékeként tanult. Ezt követõen Salzburgban litográfiát Werner Otte, Budapesti Műszaki Egyetemen építészeti formatervezést és színdinamikát Dr. Nemcsics Antal vezetésével. Első önálló kiállítása Pécsett volt 1976-ban. Ezt több mint negyven egyéni bemutatkozása követte Ajkán, Celldömölkön, Budapesten, Gyõrött, Mohácson, Pápán, Szentendrén és Zircen, valamint Dániában, Lengyelországban, Litvániában és Németországban. Fõleg kisgrafikáival szerepel külföldi biennálékon. 1992 óta vesz részt az Ajkai Grafikai Mûhely munkájában és kiállításain. Tagja még a Magyar Képzõés Iparmûvészek Szövetségének, Magyar Rézkarcoló Mûvészek Egyesületének, az ART 16 Mûvész Csoportnak és még több mûvészeti és kulturális egyesületnek. A Kisgrafika Barátok Köre Egyesület elnöke, és a Művészetbarátok Egyesület alelnöke.